Kerületi váltóverseny

2014. nov. 19-20.

Minden évben mi rendezzük a KERÜLETI VÁLTÓVERSENYT az iskolánkban. A kerületből 7 iskola jött el a versenyre. A gyerekek testnevelésórákon gyakorolták a feladatokat. Voltak kedvenc feladatok, voltak, amiket sok gyakorlással  tudtak végrehajtani. A felkészülésen minden ötletet, javaslatot megfogadtak gyerekek. Meg is lett az eredménye a sok készülésnek.

Az  I. korcsoport versenyén nagy fölénnyel lett 1. helyezett  a csapatunk. Gyorsan és ügyesen küzdöttek a pályán. A csapatban a következő gyerekek harcolták ki a GYŐZELEMET!!!!!!

Csapattagok: I. korcsoport

NAGY KINGA   BAKOS KATA

BODNÁR FANNI   BAMNEK LÉDA

KOLLÁT ANNA   CSABA ORSOLYA

AUGUSZTINOVICZ MÁTYÁS   SZLAVI NORBERT

BABUJÁK MÁRK   SZABÓ ÁDÁM

Másnap a II. korcsoport csapatai küzdöttek az érmekért. Ezen a versenyen a nagyobbak  között a küzdelem nagyon izgalmas volt. Két iskola szinte fej-fej mellett versenyzett egymással.  A verseny végén a Gyulai István Általános Iskola és a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium csapata ugyanannyi idővel végzett. A versenybíróság, hogy eldöntse a győzelmet, az első versenyszámot jelölte ki megismétlésre. Mindenki minden erejét, ügyességét  összeszedte, és harcolt egymás ellen. A végén is teljesen együtt értek célba a befutó versenyzők, így  a két iskola holtversenyben lett 1. helyezett.

Az II. korcsoport versenyén tehát nagy küzdelemmel lett holtversenyben 1. helyezett  a csapat.

Csapattagok: II. korcsoport

 

KISS KATA   POZSGAI NICOLE

BODNÁR FANNI   TAKÁCS ANITA

DEZMÉRI ESZTER   KONDOR LILI

BÁNYAI ROLAND   PAP TAMÁS

STILLER BODOND   BÁLINT MÁTÉ

FARKAS JÓZSEF   SCHMIDTKA DOMONKOS

Gratulálunk mindkét csapat szép teljesítményéhez! 

I. korcsoport

II. korcsoport

Elérhetőség

Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode